Bennünk a világ, benne a zene Rácz Gergő szólóalbuma: tiszta zene, tiszta hang, tiszta érzések. Egyesek talán még a Park nevű „kamasz –zenekarból”, a legtöbben nyilván a sikeres fiúcsapatból, a VIP-ből ismerik, na meg persze számos rajongója lehet a Fool Moon vokálegyüttesből is. Az egyébként kiváló és tanult gitáros, Rácz Gergő minidig is adott a zenei igényességre. Ékes bizonyíték erre a főiskola klasszikus gitár szakának elvégzése. Ő is azon magyar zenészekhez tartozik, akik valami újat, színvonalasat szeretnének adni a közönségnek. Lássuk sikerrel járt-e… Némileg meglepő, tetszetős borító Kissé meglepődtem, amikor a lemezt először tartottam a kezemben. Ugyanis a borítón semmiféle írást nem láthatunk, csak Rácz Gergőt, amit a fellegek közé emelkedett. Az előadó nevét és az album címét csak oldalt olvashatjuk, de a kis füzetecske elején semmiféle betű nincs, csak Gergő magányossága a felhők között. Bennünk a világ. Mi meg a világban. Az énekes körül végtelen égbolt, nem csak bárányfelhőkkel hiszen az élet sem mindig égszínkék…A természet jelenléte a tok hátsó részén is érződik: sziklák a távolban, Gergő sziluettje oldalról tekint a messzibe. Itt található a dalok listája, a kiadó, honlapcímek és a támogatók listája is. A borító hátoldalán a gitáros-énekes közeli profilja látható, továbbá technikai információk: felvételek helyszíne, műsorszervezés, zenei producerek, fotós, sminkes és így tovább. A füzetben minden egyes dal szövege megtalálható, a cím alatt a zeneszerző és a szövegíró nevét is feltüntették. A versek alatt pedig az adott dalban közreműködők névsorát is közölték. Minden oldalon látható egy- egy fotó Rácz Gergőről; továbbá két olyan oldal is van, ahol nincs szöveg: az egyik ilyen egy elhagyatott táj, absztrakt formával díszítve, a másikon pedig az előadó látható, igazi képkeretbe való mosollyal, nekem a 90’-es évek eleji tini magazinok poszter mellékletét idézi a szürkéskék fotó. Az utolsó dupla oldalon a köszönetnyilvánítás kapott helyet, ötletesen egy portréra nyomtatva, így akinek szól, az ennek köszönhetően még jobban magáénak érezheti. A korongot kiemelve a helyéről, ismét a felhős eget látjuk, középen a honlapcímmel. A borítóval magasra tették a mércét, az már biztos: mindent tartalmaz, ami nekem elengedhetetlen: képek, szövegek, közreműködök, elérhetőség, na és persze az igényes kivitelezés, ami a fantáziát sem mellőzi. Változatos zene, változatos hang, változatos szöveg Az album címadó dalával kezdődik a lemez, amely nem volt már ismeretlen számomra: videóklipje a zenei csatornák által sűrűn játszott, az emberek által pedig igencsak kedvelt. Ennek ismeretében a refrént már én is énekelgettem. Szabó Ágnes remek szöveggel látta el a zenét: kifejezi mindazt, amit az ember érez az élete során. Különbözőek, színesek vagyunk– kívül és belül egyaránt– de mégis közösek a dolgaink: „…s a szívünk legmélyén ugyanúgy élünk mindent át, Te és én…”A gitár és a vokál kíséri, erősíti az énekest, lendületet adva a szavakban bujkáló értelemnek. Nem véletlen, hogy sláger lett belőle. Sejtelmes, szinte félelmetes a zene a következő dal elején, amit a vers is alátámaszt. Egy szerelmes férfi félelmeit fejezi ki: számos veszélyt rejt az élet, de ha valaki van mellettünk, akkor semmi sem lehet olyan félelmetes, mint amilyen valójában. Nem gyengeségről, hanem szenvedélyes, aggódó szerelemről van itt szó, amelyet a tánc és a vér lángolása fejez ki. Érzelemmel teli, lágy, ugyanakkor erőteljes hangon énekli. „Húzz fel bármit” üzenet fiúknak és lányok egyaránt ez a modern hangzásvilággal ellátott nóta. Nem az számít, miben vagy, hanem az, milyen vagy. A negyedik dal régi ismerősként köszöntött rám. Szikora Robi énekelte nem is oly’ régen: nála is „ment a lány az utcán”. Gergő hangja ebben a dalban fogott meg leginkább. Amit itt bemutat a nagyon tetszett: játszik, hangszínt vált, szenvedélyes, incselkedő, igazi csemege a tenor énekhang kedvelőinek. „Kezed nyoma” is megjelenik, a maga kissé keleties hangulatával. A férfi vágyódik a nő érintésére, újra éli azt, nem engedi, markában tartja. A háttérben hangzó „zsongás” mintha egy teázóba repítene minket, hogy ott szembesüljünk a szerelemmel. Remek gitárszóló kíséri a dalt, amelyet a dob emel még jobban ki. Az ötös dal a népszerű énekesnővel, Lolával egy duett: fiatalos, pergő, érzéki, miközben fúvósokkal válik harsánnyá és lüktetővé. A zene itt messze lepipálja a szöveget. Amit szövegileg az előző számban hiányoltam, azt visszakaptam a következőben: itt meg a vers fogott meg jobban, pontosabban csak az fogott meg. A zene elvontnak hat, Gergő „reszelősebb” arcát mutatja: rekedtesen énekel, vegyítve a lágyságával. Ez a dal tetszett a legkevésbé. Egyszerű vallomás, amely minden zenével foglalkozó ember szívéből fakad: Zene kell. A dob és a gitár kettőse nagyon tetszett, jó kis ritmusú, dallamú felvétel. Nekem mondhat bárki bármit a címe a soron következő nótának. Egy ismerősöm azt mondta rá,” igazi dögös kis dalocska ez”. Csalódásról szól, de arról is: hibázunk éppen eleget, de ha megvan bennünk – akkor már maradjunk ennél – a „dögösség” a javításhoz, akkor nincs nagy baj. Az album lényegében utolsó dalával elérkeztünk az éjjelbe: a másik kedvenc dalom: a zene, a hang és szöveg nagyon együtt él, együtt teljesedik ki, igazi üzenet ez is : „Ébredj fel, hogy láss!” A tizenegyes és a tizenkettes dalt amolyan ráadásnak érzem, az egyik a Húzz fel bármit mix verziója, nekem az eredeti jobban tetszett, bár kétségtelen izgalmasabb ez a verzió, de akkor is jobb a másik. A tényleg záró dal pedig a Bennünk a világ, Fool Moon a cappella versionja, ami igazi csemege, desszert: a srácok profik, ezt csak az nem hallja meg, akinek botból van a füle… Ízig-vérig zenei album Azt a lécet, amit a borítóval magasra tettek, Rácz Gergő könnyedén átugrotta. Nem csalódtam benne, zenei tudása már a Park-ban is megmutatkozott. Társaival most egy olyan albumot hozott össze amilyenre én már nagyon régóta vártam: zenei, valódi és egyedi, semmiképp nem háttér vagy „tucatzene”. Engem magával ragadott a hangjával, a gitárjátékával és úgy egyáltalán az egésszel. Mégis azt kell mondjam: aggódom ezért az albumért. Aggódom, mert az az érzésem nem fog akkora sikert elérni vele, mint amekkorát remélt. A hiba pedig – úgy gondolom– a közízlésben van. Túl nagy a rohanás ahhoz, hogy odafigyeljünk az apró részletekre. Ne legyen igazam, de félek attól, hogy bár bennünk a világ, sokak mégsem fogják felfedezni…